Családi nap a kollégiumban Nyomtatás
2019. március 31. vasárnap, 16:59

A „Családi nap” mindig fontos esemény volt a kollégium életében, hogy a szülőkkel együtt tevékenykedjünk, beszélgessünk gyermekeinkről.

A kollégium is egy nagy család, amely az itt élő gyerekekből és az itt dolgozó pedagógusokból áll. Egy nagy közösség, akiket a bensőséges kötelék és közös célok tartanak össze. Az ilyen család személyes és közösségi téren is erősebbé teheti az egyént. Az új közös emlékek kialakítása és azok hagyományként való továbbadása kovácsol össze minket. Ez a nap azért született, hogy jól érezzük magunkat együtt. A megnyitó során a 9. F osztály március 15-i ünnepi műsorát, verseket és gitárral kísért dalt hallhattunk. A nap folyamán sok színes program közül választhattak kollégistáink és vendégeink:

Pápai Judo Akadémia foglalkozása, jógarelaxáció hangfürdővel, zenés torna, bemelegítő futás, vidám, kreatív ügyességi versenyek, kézműves foglalkozás a sport jegyében, mozgásos játszóház a legkisebbeknek, pingpong és csocsóbajnokság, Trükkös bringák ügyességi pálya, futball és kézilabda mérkőzés, bográcsfőző verseny, fotókiállítás.

A mozgalmas napot eredmények kihirdetésével és díjak átadásával zártuk. Úgy gondoljuk, hogy rendezvényünk elérte célját, hiszen nagy családunk újra megtapasztalhatta, milyen is egy valódi közösség tagjának lenni.


Módosítás dátuma: 2019. március 31. vasárnap, 17:18