A tábori élményeim Nyomtatás

Osztályunk augusztus végén Mindszentkállán táborozott. Nagy izgalommal vártam a társakkal való közös programot, amely nagyon változatosnak ígérkezett.

Szálláshelyünk a Káli-medence szívében található, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a környező hegyekre és a Balatonra. A tábor számos sportolási és szórakozási lehetőséget biztosított. Főként a röplabda és a focipályát vettük nagy örömmel igénybe a délutáni órákban.

A kirándulás három napja rengeteg új élményt tartogatott, egy percig sem unatkoztam. A környező természeti képződmények, a kőtenger és az ingókövek, ezek keletkezése felkeltette érdeklődésemet. A salföldi és a kékkúti túra minden izmomat megmozgatta, ennek ellenére a Kopasz-hegyre is felgyalogoltam volna.

Salföldön egy kisebb állatkert lakóival ismerkedtünk meg: kiskutyákat, kiscicákat, bárányokat simogattunk és etettünk. A bátrabbak lovagoltak is, ezt a lehetőséget én inkább kihagytam.

Ezt követte a helyi kolostor megtekintése és a fergeteges számháború, amelyet sajnos a lányok, létszámfölényüknek köszönhetően, mindig megnyertek.

A túrázás másnap is folytatódott. Kékkútra, a Theodora ásványvíz hazájába látogattunk, ahol persze kóstolhattunk és újratöltöttük a melegben kiürült palackokat. Egy helyi termelő bácsi kecsketejből készült termékeit kínálta nekünk. Életemben először ettem kecsketejes fagyit, amely nagyon ízlett. A füstölt sajtból pedig kóstolót vittem haza a családomnak.

A házigazda, Lajos bácsi esténként is pörgős programokat szervezett. Kétszer karaokéztunk, a mai zeneszámok dallamára énekeltünk. Már az első nap berekedtem, annyira élveztem. A langalló és a kürtőskalács sütése gondoskodott az ételutánpótlásról, s mivel mindkettőt imádom, gyorsan tele is raktam a bendőmet velük.

Kiálltam az éjszakai bátorságpróbát is, bár a szervezők mindent megtettek az ijesztgetés sikeréért. A tábor csúcspontja az utolsó nap megrendezett diszkó volt, amely kiváló hangulatban búcsúztatta az elmúlt napokat.

Kellemes volt az osztálytársakkal találkozni a nyári szünet végén. Nagyon jól éreztem magam és remélem, még sok hasonló élménnyel gazdagodom tanulmányaim során.

Gál György Ádám
6. G osztály