AJTP Országos Idegen Nyelvi Verseny Nyomtatás

Március 24-25-én rendezte iskolánk immár tizenegyedik alkalommal az Arany János Tehetséggondozó Program Országos Idegen Nyelvi Versenyét.

Minden évben nagy lelkesedéssel várjuk és fogadjuk az AJTP programban részt vevő diákokat, akik az angol- és német nyelvi versenyen szövegértési, lexikai, grammatikai feladatokat oldanak meg. A pénteki írásbeli forduló után a legjobb 15 versenyző jutott be mindkét nyelvből a szombati, szóbeli fordulóba. Nagy örömünkre idén két türrös diákot is köszönthettünk a verseny második részében. Péntek este a fiatalok és kísérő tanáraik a Kékfestő múzeumban tettek látogatást. Szombaton, a szóbeli fordulót követően alakult ki a verseny végeredménye. Az angol nyelvi zsűriben Molnár Bernadett (Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium) és Buday Gabriella (Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma), a német nyelviben Gerecs Magdalene (Pápai Német Nemzetiségi Önkormányzat) valamint Aller Zsuzsanna (Pápai SZC Jókai Mór Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma) értékelték a szóbeli feleleteket.

Angol nyelv

1.Sebestyén Máté Lovassy László Gimnázium, Veszprém
2.Kálnay Martin Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged
3.Rózsa-Bakacsi Soma Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged
4.Kohl Réka Pécsi Leőwey Klára Gimnázium
5.Zsombó István Pécsi Leőwey Klára Gimnázium
6.Horváth Bálint Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium, Kőszeg
7.Bánhidi Bence Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium
8.Szalai Zsófia Lovassy László Gimnázium, Veszprém
9.Galvács Balázs Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium, Eger
10.Sági Patrik Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium, Kőszeg
11.Varga István Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola
12.Budai Réka Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium
13.Domján Noémi Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár
14.Wimmer Sára Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola
15.Kispál KittiVarga Katalin Gimnázium, Szolnok

 

Német nyelv

1.Szemerédi Regina Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged

2.Bancsó Bettina Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola

3.Nagy Dominika Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola

4.Tyurin Anasztázia Zrínyi Ilona Gimnázium, Nyíregyháza

5.Csécs Rebeka Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár

6.Tóth Fanni Zrínyi Ilona Gimnázium, Nyíregyháza

7.Kovács Réka Lovassy László Gimnázium, Veszprém

8.Lestár Zita Eötvös József Gimnázium és Kollégium, Tata

9.Csepregi Dalma Pécsi Leőwey Klára Gimnázium

10.Koza Attila Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged

11.Tarnai Dorka Pécsi Leőwey Klára Gimnázium

12.Bertók Viktória Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár

13.Mészáros Brigitta Türr István Gimnázium és Kollégium, Pápa

14.Porkoláb Patrícia Türr István Gimnázium és Kollégium, Pápa

15.Csikós Angelika Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium, Eger