Türr bál beszámoló Nyomtatás

2016. április 8-án az iskolai hagyományokhoz hűen osztályunk, a 10.G szervezte meg az idei Türr-bált.

Ha valaki évekkel ezelőtt azt mondja nekünk, hogy ez a rendezvény nincs is olyan messze, mi csak legyintünk, mondván, sok víz lefolyik még addig a Dunán.

Szeptemberben mégis sokunkat meghökkentett a tény, hogy alig maradt pár hónapunk a nagy eseményig.

Lázasan készülődtünk, olykor néha türelmetlenül viselkedtünk. A táncpróbák már október környékén elkezdődtek, ugyanakkor az igazi munkára csak március elején került sor. Nem volt olyan részlet, amivel ne akadt volna némi problémánk, de mindent sikeresen megoldottunk, hála az osztály kitartó és szorgos munkájának. A feladatokat egymás között elosztottuk, hogy a végén minden apró részlet hatalmas bulivá és szívet melengető élménnyé álljon össze.

Fellépőként vendégünk volt a Rebel-Lion T. S. E., valamint a Zaporozsec nevet viselő zenekar is. Ők különleges kérésnek tettek eleget azzal, hogy eljöttek Pápára, és egy órán keresztül magukra vállalták a diáksereg szórakoztatását. Ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy megjelenésükkel támogatták a bál sikerét.

Mindazonáltal a szüleinknek is hatalmas köszönettel tartozunk. Az édesanyáknak, amiért a büfé kínálata színes választékú, a dekoráció pedig nagyon szép lett, valamint az édesapáknak, akik segítették megőrizni a rendet és a biztonságot.

A bál utolsó negyedében Marczali Gábor, művésznevén DJ Frozen szolgáltatta a zenét a táncolni vágyóknak.

„Azon ritka események egyike volt a türrös bál, amikor kifejezetten jó volt a 10.G osztály osztályfőnökének lenni!” – mondta Andi néni a bált követő első osztályfőnöki órán.

Diáktársaink és tanáraink visszajelzései alapján sikeres és eredményes bált tudhatunk magunk mögött. Leírhatatlan érzés volt megtapasztalni azt, hogy mire vagyunk képesek, ha összefogunk.

Laki Dominika, 10.G