Címlap
Siker a X. Dürer Matematika csapatversenyen is PDF Nyomtatás E-mail
2017. február 14. kedd, 21:23

Február 9. és 12. között került megrendezésre Miskolcon a X. Dürer Matematika csapatverseny döntője. Iskolánkat két csapat is képviselte, ami már önmagában nem kis teljesítmény.

A „Kéne egy csapatnév” „fantázia” nevű csapatunk (Szalóky Krisztina, 11.A, Simon Ákos, 12.G, Steiner Csaba, 12.A) a D kategóriában kb.70 csapat közül került be a legjobb 12 csapat közé a döntőbe. Annak ellenére, hogy „csak” a 9. helyen jutottunk be a döntőbe, bíztunk benne, hogy ezen fogunk tudni még javítani, ugyanis a döntőben mindenki tiszta lappal indult.

A verseny péntek reggel kezdődött, de a nagy távolság miatt mi már csütörtökön el kellett, hogy utazzunk. A pénteki első forduló után az előkelő 3. helyen vágtunk neki a második fordulónak (szombaton), azonban azt még mi sem gondoltuk volna, hogy még egy helyet sikerül javítanunk. Miután a második fordulót nagyon szoros csatában sikerült megnyernünk, az előkelő 2. helyet megszerezve térhettünk haza Pápára vasárnap.

Módosítás dátuma: 2017. február 14. kedd, 21:39
 


Joomla!. XHTML and CSS.