Címlap
Megyék közötti angol verseny PDF Nyomtatás E-mail
2016. április 26. kedd, 20:25

A győri Oxford Nyelviskola angol nyelvi versenyén Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém, Fejér és Vas megye iskolái képviseltették magukat. A megmérettetés egy írásbeli és egy szóbeli fordulóból állt.

Idén 11 tanuló jelentkezett iskolánkból. Az írásbeli tesztek alapján közülük kilencen jutottak be az április 16-án megrendezett döntőbe.

A tizedikesek a bemutatkozást követően a technológiai berendezésekkel kapcsolatos kérdéseket kaptak. A második részben egy helyben elolvasott szövegről kellett beszélni az internetes vásárlás témakörében. Az utolsó feladatban egy ábra alapján kellett kifejteni a véleményünket az oktatásban használt technológiai berendezésekről.(Sebestyén Regina, 10. A)

A kilencedikeseknek az első feladatban két téma közül kellett választaniuk, majd a választott témáról egy pár perces kiselőadást készíteni. Ezután a vizsgáztatóval kellett beszélgetniük egy másik témáról. Az eredményhirdetés után a szervezők tortával kedveskedtek a verseny ötödik 'szülinapja' alkalmából. (Fröhlich Viktória, 9. NY)

A helyezések:

9. évfolyam:

Fröhlich Viktória, 9. NY
1. hely
Jósár Petra, 9. A 2. hely
Patkó Judit, 9. NY 4. hely
Kovács Botond, 9. A 4. hely
Paraicz Petra, 9. NY 9. hely
Rácz Patrik, 9. NY 11. hely

 

10. évfolyam:
Sebestyén Regina, 10. A 7. hely
Szalóky Krisztina, 10. A 9. hely
Módosítás dátuma: 2016. április 28. csütörtök, 12:54
 


Joomla!. XHTML and CSS.