Címlap
Előadásokkal várták a diákokat a Türr-napokon PDF Nyomtatás E-mail
2015. április 14. kedd, 21:14

A Türr István Gimnázium és Kollégium minden évben a tavaszi szünet előtti napokban szervezi meg a diákoknak a Türr-napokat, amely két részből áll. Az első napon híres öregdiákok tartanak előadásokat türrös élményeikről, életútjukról, másnap pedig, az úgynevezett vidám napon szabadidős programokkal várják a népes diáksereget. A Türr-napokat hagyományosan egy-egy évfolyam szervezi meg, idén a 12. osztályosokra esett a választás.

-Olyan diákok tartanak ma előadásokat, akik régen az intézmény tanulói voltak, illetve Grőber Attila tanár úr is, aki iskolánk jelenlegi tanára, s a jeruzsálemi élményeiről mesélt nekünk. De hallhattunk érdekes tájékoztatót az életmóddal és sporttal kapcsolatban, valamint a filmkészítésről és a papi hivatásról – mondta Beke Tamás, 12. A osztályos diák. A fiatal fiú hozzáfűzte, a témaválasztás sosem könnyű, hiszen szeretnének mindenki érdeklődésének megfelelő előadást kínálni, s izgalmas embereket meghívni.

A nap folyamán tíz témából választhattak a tanulók, melyek közül a legnépszerűbbnek Németh Anna előadása bizonyult, aki a filmkészítés fortélyaiba vezette be az érdeklődőket. Sokakat érdekelt Pintér Ambrus előadása is, aki mint mondta, több szempontból is izgalmas évei voltak a Türrben.

-1954-ben kezdtem el a gimnáziumot. Azóta is szívesen emlékszem vissza az itt töltött évekre, s szerencsére gyakran visszatérek az alma materembe. Jelenleg Pápateszéren élek, s ha Pápára utazom, szinte mindig bejövök az iskolámba. Az osztálytársaimmal is jó kapcsolatot ápolunk, gyakran találkozunk, de mivel én Pannonhalmán tanítok, s onnan nehezen tudok eljönni, ezért inkább ott jövünk össze. A jubileumi találkozót persze Pápán tartottuk. Azóta ezt rendszeresen, évente megismételjük, mivel az osztályfőnökünk is arra tanított minket, hogy legyünk összetartóak. Mi egy szinte szabad és irigyelt, a pápaiak és a kollégisták néven emlegetett csapat voltunk. Mindig sapkát kellett hordanunk. Szigorú neveltetésben volt részünk, moziba is csak engedéllyel járhattunk. Cukrászdába és étterembe nem mehettünk, csak szülőkkel, de fagyit vehettünk. Nyáron este 10-ig lehetett az utcán tartózkodni, télen 8-ig, s ezt be is tartatták velünk – emlékezett vissza Pintér Ambrus, bencés szerzetes tanár, öregdiák.

A holnapi vidám napon, ha az időjárás is engedi, a Várkertbe szeretnék játékos, sportos vetélkedőre invitálni az alsóbb éveseket. Ha rossz idő lesz, akkor a tornateremben tartanak sorversenyeket. Természetesen lesz filmvetítés és foci is a színes programok között. A legjobbak oklevélben és édességben részesülnek majd. Péntek Róbert és Vince Viktória elmondták, rendkívül sok munkával járt a mai és a holnapi nap megszervezése, de megérte a fáradtságot, hiszen a diáktársak láthatóan nagyszerűen érzik magukat, jó, hogy lehet egy ilyen kötetlen napot szervezni minden évben.

Babos Petra

forrás: papa-ma.hu

 


Joomla!. XHTML and CSS.