Címlap
Osztálytalálkozók PDF Nyomtatás E-mail
2014. szeptember 01. hétfő, 21:38

Iskolánkban a hétvégén három osztálytalálkozóra is sor került. 2014. augusztus 29-én tartották azt, amelyen az 1964 júniusában érettségizett orosz-olasz tagozatos öregdiákok vettek részt. 1960 szeptemberében 42 fő kezdte meg tanulmányait az iskolában, közülük 23-an szereztek érettségi bizonyítványt. Osztályfőnökük Nagy Sz. Sándor volt.

Az ötvenéves osztálytalálkozóra 10 egykori diák és 2 tanár látogatott el. A pénteki nap egy részét régi iskolájukban töltötték beszélgetéssel, nosztalgiázással. A velük való rövid találkozás alatt bebizonyosodott, hogy egy rendkívül tehetséges diákokból álló osztályról van szó, akik kamatoztatva az iskolában megszerezett tudást, sikeres emberekké váltak. Akad köztük szállodavezető, egykori konzul, egyetemi kutató, de találkozhattam többek közt a Budapest Honvéd Sportegyesület (BHSE) örökös elnökével, Kunszt Gáborral, valamint a Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendezővel, Bereményi Gézával is.

A tanári kart Csutai Bertalan magyartanár képviselte, valamint Varga József, intézményünk egykori igazgatója, aki matematikát tanított az ötven éve érettségizett osztálynak. Mindketten több jelentős versenyre is felkészítették az osztály tanulóit, akik kiváló eredménnyel szerepeltek például az országos Ki miben tudós? elnevezésű versenyen. Az öregdiákokat a gimnázium igazgatója, Németh Zsolt is köszöntötte, aki mesélt nekik az iskola jelenéről, eredményeiről, sikereiről.

2014. augusztus 30-án, 10 órai kezdettel került sor az 1954-ben érettségizett IV. B osztály hatvanéves érettségi találkozójára. Az esemény érdekessége, hogy a tíz öregdiák közt találjuk a Türr István Gimnázium és Kollégium egykori igazgatóját, Varga Józsefet is. A egykori türrösöknek az iskola jelenlegi igazgatója egy emléklapot is ajándékozott.

A harmadik osztálytalálkozóra szintén a szombati nap folyamán került sor, amelyen az 1952-ben (62 éve) érettségizett öregdiákok vettek részt.

Az egykori türrösöket mindig szívesen fogadjuk, nagyon büszkék vagyunk az általuk elért kiváló eredményekre, és példaként szolgálhatnak mai diákjaink számára is: tanulni tényleg érdemes! Az öregdiákoknak sok erőt és jó egészséget kívánunk a következő érettségi találkozóig!

Módosítás dátuma: 2014. szeptember 01. hétfő, 21:52
 


Joomla!. XHTML and CSS.