Címlap AJTP AJTP híradó Beavatás a Türrben
Beavatás a Türrben PDF Nyomtatás E-mail
2014. november 23. vasárnap, 15:34

2014. november 7-én került megrendezésre a már hagyománnyá vált beavató ünnepség a Türr István Gimnázium és Kollégiumban. Mint minden évben, a gólyáknak most is több feladatot kellett teljesíteniük, miközben ők maguk jelmezben voltak jelen az eseményen.

Az ünnepség délután háromkor kezdődött, a felsorakozott osztályoknak előzetes feladatként táncolt kellett bemutatniuk. Először az 5. G osztály tánca volt látható, melyben közreműködött Varga Áron tanár úr is. Ezután a 9. Ny, azaz a nyelvi előkészítősök tánca következett, végezetül pedig a 9. AJTP osztály tánca volt látható.

A feladat után Activity, majd egy ügyességi feladatok sora következett. Az osztályokból minden feladathoz választottak diákokat. A kiválasztott csapattagnak kellett a tojásfehérjéből felvert habból az elrejtett gumicukrot kihalásznia. Ennek a feladatnak az volt az érdekessége, hogy kézzel nem nyúlhattak a tálba, csak szájjal. Ezt követte a macska-kirakó, melynél egy ember szemét sállal kötötték be, így kellett egy fekete macskát kiraknia.

Ezt követően a diákoknak egy pelenkából kellett felismerni, milyen csokoládé lett összeolvasztva, majd következett a „Felesleges ruha” című feladat, melynek lényege, hogy egy diáknak le kellett magáról vennie a felesleges ruháját, és egy lepedőt kellett magára terítenie. A versenyszámok közben iskolánkkal kapcsolatos kérdőívet kellett a diákoknak kitölteni.

Minden osztályból kiválasztottak egy embert, akinek a társai számára kellett énekelnie. Ebből a szövegből kellett kitalálni, mire gondoltak a szervezők. Az utolsó feladat a vallatás volt. Ebben voltak, akik helytálltak és elvitték a maximum pontszámot, viszont akadtak olyanok is, akik nem remekeltek benne.

A beavatást az eskü zárta, melyet Szabó Vivien olvasott fel az elsősöknek. Ezután mindhárom osztály tanulói megkapták a megérdemelt „türrös tisztséget”, azaz a Türr István Gimnázium és Kollégium felavatott diákja lett.

Böröczki Péter Gergő

Módosítás dátuma: 2014. november 23. vasárnap, 15:38
 


Joomla!. XHTML and CSS.